Érdekes hozzászólásokat kaptam az egyik kedvenc, ha nem a legkedvencebb hozzászólómtól. Dariustó .
„Vagy maradnak azok az érzések, amik kialakultak a másikkal szemben, vagy gyorsan távoznak”.
„Ha van két út, egyik sem rosszabb vagy jobb a másiknál.”
Találkozol valakivel. Elkezdtek ismerkedni és vagy jön az a bizonyos érzés a folyatáshoz vagy nem.
De mikor van az a pont, amikor biztosan tudod, hogy ezek nem csak futó érzések, hanem tényleges, tartós dolgok vannak mögötte?(ezt a kérdést már egyszer feltettem, de még mindig nem kaptam rá kielégítő választ. Khömmmmm……..)
Érdemes a hirtelen jött vihart tudatosan lassítani, abban bízva, hogy a varázs talán tovább megmarad, vagy lesz, ami lesz alapon teljes egészében, add át magad az a pillanatnak?
Vajon jogos azoknak a félelme, akik úgy érzik, túl hamar jött minden jó, és elkezdenek aggódni, hogy talán nem is azt érzik, amire gondolnak vagy amit szeretnének , csak fellángolás az egész, és amilyen gyorsan jött úgy el is múlik? Lehet egy hirtelen jött hiányérzet és vágy a másik után tartós?
Igen, nagyon sok kérdés kavarog bennem, a hetem –szokás szerint- megint csak gondolkozós volt.
Van egy barátnőm, aki megismerkedett egy sráccal.
Egyrészről már nem most kezdődött a történet, másrészről, pedig még csak most kezdődött el igazán....
Ismerték már egymást hónapok óta, de nem nagyon találkoztak, talán csak egyszer futólag, akkor sem beszéltek két mondatnál többet, viszont „virtuálisan” annál többet.
A lánynak már akkor is nagyon tetszett, az elején megfogta az a bizonyos "valami" a srácban.
Annyira másképp gondolkodott, mint a többi fiú, hogy hitte is meg nem is, hogy ez tényleg így van, vagy csak valami vicc az egész.
Amikor csak a „hálón” dumcsiztak olyan közvetlen volt, de amikor találkoztak, akkor némiképp csalódott, mert a srác nem beszélt, csendes és zárkózott volt.
A csaj nem értette, hogy most meg mi van?? Nem tudta, hogy melyik az „igazi arca”.
Aztán a következő időszakba kicsit elmentek egymás mellett, nem beszélgettek, megszakadta a kapcsolat köztük.
A lányt elég rosszul érintette ez a kis "szünet".
Hiányzott neki a dumcsizás, a fiú gondolatai, a véleménye dolgokról és az egész lénye! Már akkor furcsa lehetett volna, hogy miért számít neki egy ismeretlen ember véleménye? Miért vár olyan lelkesen egy olyan embert, akiről gyakorlatilag nem tud semmit, csak, hogy hasonló a véleményük az életről, kapcsolatokról és hogy nem épp egy tipikus pasi.
De ki gondolt akkor ilyenekre és ki hisz manapság a tündérmesékbe….
Aztán úgy alakult, hogy kicsit több mint 2 hete ismét összefutottak, ami persze nem volt teljes egészében véletlen... Kimondva, kimondatlanul esélyt adtak egymásnak és egy kapcsolatnak. Az égiek is rájuk kacsintottak, hiszen azóta szinte minden nap találkoztak.
A kommunikáció ami köztük valami hihetetlen...
A csaj találkozott már egy, két hapsival, viszont ez a mostani egészen különleges, egyikhez sem hasonlít, semmilyen szempontból. Teljes, totálisan más típus, mint eddig amilyen férfiakkal randizott. (hiba volt). Ez a jó és a plusz az egészbe. Mindenkinek más a különleges, úgy néz ki, ő megtalálta.
A fiú a korához képest –merthogy elég fiatal- nagyon érett személyiség, értelmes, okos, nevetős, és a világon mindenről lehet vele beszélgetni!
Mivel hosszú ideig csak üziztek egymással, nem mint férfi és nő kedvelték meg egymást, hanem mint ember.
Rengeteget beszélgetnek és még csak ellentétes véleményük sem, volt egyszer sem. De, ha lenne is, akkor sem gondolom, hogy nagy problémát jelentene, mert már most erősen kialakult a tisztelet köztük.
És ez az! Hogy tudod meg, hogy érzel-e valamit a pasi/nő iránt? Hogy felteszed magadnak a kérdést: mi az amit tisztelek benne?
Azt hiszem ők fel tudnának sorolni néhány dolgot.....
Gyakran ugyan arra gondolnak azonos pillanatban, de mire az egyik kimondaná, vagy leírná, azt a másik megteszi…
Hallottam már ilyenekről, de mindig kételkedtem benne, hogy ilyen van, de ezek szerint igen.
Ezt hívják úgy, hogy tiszta telepátia?
Az a bizonyos lebegés, és a pillangók nagyon gyorsan jöttek, legalább is a csajnál....
Az elején félt is, hogy vajon ez nem csak egy fellángolás?
Teljesen biztos most sem lehet benne, de nagyon nem úgy néz ki, hogy ez komolyabb, hiszen napról napra erősebbek az érzések, és minden egyes találkozásnál közelebb kerülnek egymáshoz.
Nagyon gyorsan kialakult a hiányérzet köztük, arra vágynak, hogy találkozzanak minél többet és beszélgessenek sokat sokat sokat…
Az elején volt némi aggodalom bennük az utak miatt. Nem könnyű a kérdés…
De, nem értek egyet Dariussal, hogy mindegyik út ugyan olyan jó lenne!
Mert persze, biztosan egyik sem rossz, de mindig van, amit az ember a szíve mélyén jobban akar!
Mert, ha nem próbálod meg mind a kettőt, sosem tudod meg, hogy melyik az igazán jó! Ha viszont nagyon jó barátok lennének, de elrontják az egészet egy kapcsolattal és eltörik az üveggömb?
De, ha nem mennek bele, nem tudják meg. Ördögi kör…
Barátság vagy szerelem? Lehet feltétel nélkül mind a kettő, vagy muszáj választani?
Ez az ő esetükben már nem is nagyon számít, merthogy: egyszer volt hol nem volt, a fiú küldött egy üzenetet a lánynak: fülig szerelmes vagyok beléd! A lány először meglepődött. Nem mondhatni, hogy nem számított rá, vegyes érzelmek voltak benne ezzel kapcsolatban. Szerette is volna hallani, nem is. Még a saját reakciójával sem volt tisztában.
De amikor megkapta ezt az üzit.....Nos, azóta nem lehet lemosni a mosolyt az arcáról!
Bár bevallotta, hogy először, nem nagyon hitte el a fúnak, titkon várt rá, mégis kicsit hirtelennek érezte. Ez megváltozott. Mi több, ő is ugyan azt érzi: szerelmes…
Szerintetek, mikor jön a szerelem? Vagy lefordítva, az elején feltett kérdésemre, mikor van az pont hogy tudod?
Én tudom, azt hiszem…
Amikor elkezd a másik egyre fontosabb lenni, amikor nap nap után egyre inkább az életed része, és amikor arra vágysz, hogy ezt bárcsak ő is így érezné.
És pontosan úgy jön a szerelem, ahogy a lánynál jött.
Ült és nézte a fiút, csak nézte, nézte, egyszer csak mintha nem is ő lenne, mintha kívülről figyelné a világot olyan érzés jött rá, amit igazság szerint le sem lehet írni…
Amikor a filmekbe látod, hogy visszahoznak egy haldoklót és elkezd a fény felé menni. Újra meleg van, nem fázol és süt a nap…. Hát ez a szerelem. És én elkezdek újra hinni a tündérmesében…
És most fogtok nagyon meglepődni: úgy lettek szerelmesek egymásba, hogy beszélgetéseken és egy ölelésen kívül nem történt közöttük semmi, még egy csók sem!!
Csak egy majdnem csók, de úgy érezték nincs még itt az ideje.
Nagyon fontos! Mindent csak akkor tegyenek meg, amikor ők is biztosan azt érzik, hogy eljött az ideje!
Nem arról van szó, hogy nem akarják, nem vágynak a másikra vagy nem kívánják egymást, mert gondolom kölcsönös, de sokkmindennek nincs még itt az ideje.
A lánynak még kimondottan tetszik is , hogy a srác -nem tipikus pasi révén- nem akarta betámadni.
Az a kérdés, hogy ezzel a „beszélgetős” kommunikációval –ami eddig nagyon jól működik-, meddig tudják fenntartani egymás iránt a másik kíváncsiságát?
Vajon tudják-e majd fogni a jeleket, ha már több kell?
Ez nem az a fajta kapcsolat kezdete, ami akár, hogy alakulhat! Vagy nagyon jó dolog lesz belőle, vagy nagy csalódások.
A lány egyre kevésbé hitt már a szerelembe és az igaziban-, de ez a fiú kezdi megváltoztatni a dolgokat És pontosan erre vár mindegyikünk nem? Hogy jöjjön valaki, aki miatt más szemben látjuk a világot, és amiben hitetlenek voltunk, reményt adjon!
Az a jó, hogy ebben a kapcsolatban, hogy nincs és nem is, volt-és remélhetőleg nem is lesz- semmi féle megjátszás, taktikázás. Minden olyan könnyed és őszinte!
Valamiért kezdettől fogva bízik a srácban és tudja, hogy bár mit elmondhat neki, megérti.
Mintha megtalálta volna a lelki társát!
Persze, egyik sem tudja még, hogy milyen a másik egy kapcsolatban, hogy, hogy tud szeretni, hogy tud-e vele együtt örülni, hogy, ha sír, odamegy-e hozzá a másik, megsimogatja, átöleli és azt mondja neki, hogy minden rendben lesz, mert én itt vagyok veled, számíthatsz rám és szeretlek….
Akár, hogy is lesz ez egy különleges kapcsolat!
De az utak valamilyen szinten még mindig nyitottak! Lehetséges, hogy a szerelmed legyen a lelki társad is? Működhet minden egyszerre jól, vagy ez már tényleg rózsaszín mese és túl szép, hogy igaz legyen?
Üdv: Tóth Zsuzsa