"A művészet szabad" - állítja Kandiszkij. A 20. században érhető tetten leginkább a műteremből való kiszakadás, a látványosabb önkifejezések sora. A természeti környezet nyújtotta lehetőségek alkotásra serkentették a monumentalitásra törekvő művészeket. Ennek ékes bizonyítéka Christo és Jeanne- Claude különleges munkái, egyéni, szellemes és újító termékei.
1958-ban találkozott a két művész. Christo olajfestményekkel dolgozott, műveinek ára a csillagos égtől elég messze, 40 és 100 dollár között váltakozott, Javacheff szignóval ellátva. J.C.-nek kapóra jött a tehetséges művész, hiszen édesanyjáról szeretett volna egy portrét. Az első találkozás varázsszerű hatásáról ugyan nem szól a fáma, de mindketten nagyot nézhettek, amikor a születési dátumukra terelődött a szó, ugyanis a két művész 1935 június 13-án született.
A találkozás után mindössze három évvel már előrukkoltak első közös munkájukkal.
A helyszín a kölni kikötő, ahol olajoshordókat és kikötői csomagokat helyeztek egymásra. Furcsa ötlet, de eddigi életművüket figyelembe véve a kölni "akció" még csekélyke vállalkozásnak tűnik, hiszen a környezettel való játék az évek során egyre monumentálisabb formát öltött. Az olajoshordó fétise aztán 1968-ban ismét visszatért. Párizsban egy utcát rekesztettek el az említett alapanyaggal, és a Vasfüggöny nevet adták neki.
Alkotási filozófiájuk a kezdettől fogva az öröm és a szépség jegyében telik. E két szóhoz még számos megnevezés sorakoztatható fel. A politikai él, a fantasztikum, szellemesség, kritikus korrajz. Jellemző elem a humor, elég csak a piszoárok becsomagolására gondolni. A mesés jelző is helytálló, hiszen a hidak beburkolása, szövetanyaggal való diszítése(Pont Neuf, 1975-85) fagyikelykeket idézett, amelynek tetején kis fagyigombócként, az emberek váltak az alkotás részeivé. Talán ez a legfontosabb elem tevékenységükben: közel vinni a populációhoz agyszüleményeik megvalósítását. Közösségi élménnyé formálni az ideiglenes, átmeneti munkákat.
Emlékmű, városfal, vagy egy-egy fa befedése is jelzi csillapíthatatlan "étvágyukat".
Kronológiai sorrend nélkül, látványosság tekintetében érdemes kiemelni a Körbevett
Szigetek nevű projektet. A tervek között eleinte csak 3-4 sziget körbekerítése szerepelt. Végül 11 szigetet vettek körbe rózsaszín szövetanyaggal. Ezek voltak a tengeri rózsák. A mű két hétig lázban tartotta Florida népét. Egy élelmes helikopter-vállalat kapott az alkalmon, s több mint ötvenezren csodálhatták felülnézetből "Miami rózsáit". A 83-ban kivitelezett munkához ötvenezer négyzetméternyi textilt használtak fel, s a költségek átlépték a három millió dolláros határt.
S hogy honnan teremtik elő a pénzt? Könnyű nekik- gondolhatnánk. Sok könyv, jogdíjak, ingyenmunkások, szponzorok hada. Ez mind-mind túlzás. Csak és kizárólag előzetes tervek eladásával tartják fenn magukat. Fizetett munkásokkal dolgoznak. Legyintenek a támogatókra, szponzorokra, könyvkiadókra. Kortárs hippiként a szabad művészetet hirdetik. Kivételek persze vannak. A becsomagolt ausztráliai (Sydney) tenegerpart esetében 125 minimálbérért foglalkoztatott munkás mellett 11 építész hallgató segédkezett ingyen és bérmentve, önkéntes titulusban.
A legismertebb és a legnagyobb viharokat kavaró alkotásuk a berlini Reichstag befedése volt, mely 24 éves munka eredménye. 1971-től hadakoztak az engedélyért, mire megkaphatták a berlini Parlament épületét ideiglenes használatra(1995). Ezüstszínű drapéria szolgált diszítőanyag gyanánt. Kandeláberekkel fogatták le a nagyméretű csomagolóanyagot. A paraméterek mindenesetre félelmetesek és beszédesek. Hossza: 135, 7 m, szélessége: 96 m. A torony magassága 42, 5 m.
E projekt is bizonyítja, hogy nem lehet egyszerű hozzájutni az engedélyekhez. Megnézve a tervektől a megvalósításig tartó utakat, kiütközik, hogy mekkora "meló" lehetett egy-egy alkotás létrehozása. Volt már példa 200 oldalas kormányengedélyre, vagy környezetvédők szitokáradatára is. Mérnökök, munkások, jogászok, lakók vesznek részt a vitákban, melyek főleg vidéki környezetben megvalósított projektekre jellemző.
Ilyen pl. a Futó kerítés (Running Fence,1972-76). negyven kilométeres fehér nejlonkerítésről van szó, mely a kaliforniai földeken vesz fel egy sajátos kigyózó vonalat. Belenyúlik végül a tengerbe, tehát vitorlaként is értelmezhető. Vagy borotvapengeként, mely kettévágva a területetet, belefolyik a tengerbe, a végtelenség érzetét keltve.
Így ír erről Manfred Schneckenburger: " Közelről olyannak látszott, mint egy plasztikus vitorla, amelyet a tengeri szél kidomborodó és behorpadó felületekké alakít. Távolról pedig úgy hatott, hogy körülírja a hullámzó dombok sorát, amely a perspektivikus rövidülésben valósággal összeolvadt. Az átlátható plasztika így távolba vesző vonalakká alakul. Ezek a munkák példa nélkül valók, mégis illeszkednek a hagyományos esztétikához, amely az emberi alkotás és a táj, a művészet és a természet, a plasztika és a rajz, a ritmus és a vonal harmóniáján alapul, s még a fény hangulatváltozása is belefér. A táj és a város két hét múlva visszakapja eredeti formáját, a csomagolóanyagokat pedig újra felhasználják."
Múlandó, tűnékeny jellegük ellenére az összes munkájukat a saját gyermeküknek tekintik. Elsősorban a maguk és barátaik szórakoztatására alkotnak, folyamatosan újító szándékkal lépnek fel, mégis egyedi utat járva.
A csomagolástechnikáktól eltérő eset két országot is érintő vállalkozás, az ernyők(1984-91). Ibaraki és Kalifornia ideiglenes meseországgá vált, kék és sárga ernyőkkel feldíszítve. 1760 sárga került 29 km hosszúságban Kalifornia területére, míg a japán rész 1340 kék színűvel gazdagodott 19 km-en. Mindegyik 6 méter magas, és 9 méter széles volt, tehát egy kétemeletes háznak felelt meg. A hupikék törpikék bizony megirigyelhették volna eme építményeket. Rizsföldeken, tanyákon, iskolák mellett, mezőkön, réteken, folyóban, folyóparton, dombokon .stb. haladt a "mesevonulat". A környezetvédők pedig fogták a fejüket, de a játék, a "része lenni a csodás alkotásnak" szindróma lecsillapította a kedélyeket.
Több mint 2000 munkás nyitogatta az ernyőket mindkét országban ugyanakkor. Átlagosan 45 másodpercig tartott egyet kinyitni a 3100-ból. A színvilágot esztétikai és időjárási jellegzetességek egyaránt meghatározták. Japán az esős, Kalifornia a száraz évszak miatt kapta meg a rá jellemző színt. Christo és J.C. falak nélküli háznak, ideiglenes letelepedési helynek nevezte őket.
Az 50 éve ténykedő alkotópáros legfrisebb alkotása 2005 február 12-re tehető. Ezena napon New York lakosai egy varázslatos Central Parkot kaptak pótlólagos karácsonyi ajándékba. A park 37 km hosszú sétáló útját narancssárga kapukra emlékeztető megoldással szépítették meg. Egyenként 5 méter magas, 75000 db vázra felhúzott szövetanyag "kacskaringózott" a parkban. Az egyedi alkotást 16 napig élvezhették a látogatók.
A 70-es éveit taposó művészpár alkotási kedve láthatóan nem apad. Olykor nagyipari csomagolástechnikusok gúnynévvel illetik őket, de a szabad művészet nevében csak mosolyognak az ilyen megjegyzéseken. A kevés napot megélő "gyerekeik" mellett egy saját fiúval is büszkélkedhetnek, Cyrillal, aki költő és már dokumentumfilm rendezőként is öregbítette a szakma hírnevét.
Eközben járják a világot, ismeretlen helyszínek után kutatva, előadások tömkelegét
megtartva.
1964 óta ugyanaz a címűk, egy amerikai lakás. Christo, az agy, pedig egy 5. emeleten elhelyezkedő stúdióban törheti a fejét újabb látványos fantáziajátékán.
Szabó Erik